Álomból valóság…Beszélgetés Szabó Attila lakberendezővel
Egy közös munka adta az ötletet, hogy néhány kérdéssel közelebbről is megismerjük Szabó Attila budapesti lakberendezőt, akinek a honlapján, bemutatkozó szövegét olvasva az alábbi idézet jutott az eszembe:
Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.” (Goethe)
Először is köszönöm, hogy elfogadta a felkérésemet. Bemutatkozó szövegében az alábbi szavak tűntek ki számomra: Odaadás, öröm, kihívás, gyermek, álom, köszönet…Ezeket olvasva valóban azt érzi az ember, hogy egy munkájára, környezetére és önmagára igényes, céltudatos, de a dolgokat az utolsó részleteiben is figyelemmel és kellő érzékenységgel kezelő alkotó emberrel van dolgunk. Valóban egy álommal kezdődött?
Először is köszönöm a felkérést! Nagy megtiszteltetés.
Ha az álmot “vágyként” definiáljuk, akkor a válaszom: Igen! Teljesen más pályáról érkeztem erre a területre. Szakácsként kezdtem a pályafutásom ami szintén egy szép, kreatív szakma, de nem jelentett számomra teljes örömöt, kihívást. Így 25 évesen nekiláttam tanulni, átképezni magam, újratervezni addigi életemet, hogy végre azzal foglalkozhassak amihez igazán kedvet érzek.
A rengeteg referencia munkát látva érezhető,hogy sikerült megvalósítani önmagát és “teljes alkotói életet élhet.” De hogyan emlékszik a kezdetekre, voltak-e nehézségek, vagy esetleg mennyi segítséget kapott környezetétől?
Természetesen voltak nehézségek. Kinek az életében nincsenek? A megrendelőket nem kínálja a sors tálcán. Ki kell érdemelni a bizalmukat, hiszen mégis csak az otthonukról, életterükről adnak bepillantást, engedik, hogy én alakítsam ki azt. A kapcsolatépítés a szimpátia nagyon fontos ebben a szakmában is. Ez nem megy könnyen!
Egy kezdő lakberendező pályája elején rengeteg információt szív magába, tanul, gyűjt, rajzol és “fejben lakberendez” bárhová is térne be. Az “építkezés” és útkeresés időszakában, mint Ön is, más tervezők mellett csiszolódhatott. Hogyan emlékszik vissza az első önálló munkájára?
Nagyon boldog voltam, hogy az illető “engem “ bízott meg! Csodálatos érzés volt. De még a mai napig az. Nagy öröm, ha egy ismeretlen ember a munkáim alapján megkeres, hogy dolgozzak neki.
Szóval arra emlékszem, hogy nagyon –nagyon izgultam az első tervek prezentációjánál. Volt bennem egy kis félsz, hogy vajon tetszik e majd amit megálmodtam , terveztem. Ez volt az igazi vizsga a számomra.
A számtalan megvalósult munkájából melyikre a legbüszkébb, melyik a legkedvesebb Önnek?
“ A legfiatalabb gyermekem”. Mindig arra amit éppen átadtam, vagy átadás előtt van. Ez a legizgalmasabb, legfeszültebb pillanat amikor összeáll a teljes egész. Addig a fejemben volt egyben, és ott jól működött, majd azután kiderül milyen ténylegesen valóságban.
Weboldalának a neve GOOD ROOM. Honnan a név és melyek a “good room” stílusjegyei,milyen színek, anyagok, textúrák a legjellemzőbbek, hogyan jellemezné a munkáit?
A névválasztás egy pillanat volt. Tudtam mit akarok csinálni és hogyan. Innen már csak egy szójáték fordításra volt az eredmény. Leginkább így jelenezhetném: letisztultság, melegség, meghittség egy csipetnyi luxussal! A színeket anyagokat mindig az adott tér valamint a megrendelő személyisége határozza meg. De nekem is vannak kedvenceim amiket általában belopok egy-egy enteriőrbe. Ilyen egy szép fafurnér, az acél, fekete üveg. Ha van lehetőség akkor szeretem a nyers betont is. nagyon jól alakítható, és formázható.
Ma úgy gondolom, hogy terveinket a megrendelő felé prezentálni a legjobb és legszemléletesebb megoldás a számítógépes 3D látványtervek. A lakberendezés mellett 3D látványtervezőként is tevékenykedik immár 8 éve. Ezt az extra szolgáltatást nem csak saját munkáinál használja magas színvonalon, de más lakberendezőknek, cégeknek is vállalja a 3D látványterv készítést, melyről a LETdesigner oldalán olvashatunk. Mit kell tudni erről a szolgáltatásról?
Én is azt tapasztalom, hogy a 3D formában a legjobb, bárki számára a legérthetőbb bemutatni a terveket. Láttatni azt amit megálmodtunk. Számomra ez egy “gyerekjáték “ is. Amikor ezt csinálom, újra gyermeknek érzem magam, és játszhatok a LEGO-mmal, építkezhetek szabadon. Új, szép dolgokat alkothatok. Nagyon élvezem!
A bérrajzolás ötlet úgy jött, hogy láttam, elég sok kollégámnak nehézsége van a számítógéppel, illetve nincs ideje ezzel foglalatoskodni,mivel ez egy eléggé időigényes foglalkozás. Gondoltam miért ne segíthetnék nekik azzal, hogy ők is plusz szolgáltatást nyújthassanak ügyfeleiknek, én pedig játszhatok……….
Stílusok, trendek folyamatos változásában élünk. Vannak a lakberendezésben aránylag állandó elemek, de nagyon sok dolog amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is válik cikivé, idejétmúltá. Mi erről a véleménye?
Így van. Vannak alapelemek, színek formák amelyek szépek, stílusosak. Ezekhez lehet illeszteni az épp aktuális trendet. Lakásoknál azt szoktam javasolni, hogy az alapok legyenek egyszerűek, szépek ízlésesek, időtállóak. Majd ezekhez lehet színeket kiegészítőket választani amelyeket meghatározhatja a trend,melynek változásával ezek könnyen cserélhetőek. Ezeket bátrabban cserélik le az emberek. Mivel lakásainkat nem 1-2 évente tervezzük újra.
Intézményekben, vendéglátásban ott már inkább lehet a trendnek több teret engedni, mivel egy ilyen enteriőrt 2-3 évente muszáj átalakítani, hogy a közönség ne unjon rá,frissítésre van szükség.
Ahhoz,hogy a megrendelő teljes mértékben elégedett legyen a végeredménnyel, nagyon kell tudni a megrendelő fejével is gondolkodni. Általában mennyire kap szabadkezet egy lakberendező a munkája során?
Ez az ügyféltől függ. Valamint a bizalomtól. Mennyire ismerjük egymást, dolgoztunk e már esetleg együtt. De szerencsére azt mondhatom, hogy szabadkezet szoktam kapni a tervezésnél, mivel mindig figyelem előtt tartom a megbízó igényeit. Az anyagok kiválasztása már egy másik zsebbe vágó téma, ott sajnos nem mindig lehet a megálmodott anyagot használni.
A cikk elején említett közös munka során az újdonságnak számító 3D falpanelekből rendeltek. Miért esett a választás pont erre a falburkolat típusra?
Mert újdonság! Nem megszokott, és pazarul mutat. Jómagam mindig ezt keresem. Olyat mutatni egy terven ami még nem szokványos. A megszokottság nem nekem való!
A mi oldalunk elsősorban épületdíszítő elemekkel, stukkókkal foglalkozik. Munkáit nézegetve talán nem mondható, hogy gyakran használna beltéri, vagy kültéri stukkó díszeket,de azért megkérdezném, hogy milyen kapcsolatban van az épületdíszítéssel? Melyek azok a stukkó elemek, melyeket azért szívesen használ(na) munkája során?
Való igaz. A stílus amiben tervezek, nem mindig engedi meg ezeknek a termékeknek a használatát. De egy-egy párkányelemet , frízt alkalmakét betervezek álmennyezeteknél, függöny karnisoknál.
Magyarországon a lakberendezési trend követi a nemzetközi trendeket, vonulatokat. A legtöbb újdonság is a külföldi tervezők és gyártók munkáiból származik, legyen az akár egy tapéta, bútor, vagy állólámpa. Nagyon ritka az,hogy ma valaki pl. egy tornácos házat építsen. Ön szerint a lakberendezésben, belsőépítészetben van valami mely ránk magyarokra jellemző és jellemzi otthonainkat, környezetünket, lakótereinket?
A magyar tervezők is nagyon kreatívak, remek dogokat teremtenek , alkotnak. De sajnos kevés megjelenési lehetőséget kapnak. Ha viszont mint megrendelőkről kell beszélnem, akkor sajnos van egy magyar “mentalitás”. Rosszul becsülik fel az anyagi hátteret. Rögtön szeretnének mindent. Még amire nincs is szükségük az is kell. Így már a kivitelezés elején elszállnak a költségek. És nem marad a végére pénz. Pedig a végén a dekoráláson is nagyon sok múlik. Ezzel koronázzuk meg az egész enteriőrt. Ilyenkor én a kevesebb több elvét javaslom. Amit betervezünk az legyen tökéletes, és makulátlan.
Tudna valamit mondani legújabb munkájáról, vagyis mi az amin most dolgozik?
Jelenleg egy családi ház tervein dolgozom, ami 15 évvel az építése után teljes átalakításon megy keresztül. Valamint vár rám valami nagyon izgalmas feladat, amit eddig még nem volt szerencsém csinálni, de erről egyelőre többet még nem szabad elárulnom.
A rengeteg munka mellett mi az amivel szabadidejében szívesen foglalkozik, van-e esetleg valamilyen hobbija?
Azon kevés ember közé tartozhatok, akiknek tényleg a szakmája a hobbija is. Ezért nagyon hálás vagyok a sorsnak, és a családomnak. Kikapcsolódásként sportolni, valamint utazni, más kultúrákat megismerni, felfedezni szoktam.
Köszönöm az interjút. Szabó Attila lakberendező további munkáit és referenciáit megnézhetik a GOODROOM oldalon.













Kopp díszüveg
6monthsago
A díszes festett üvegablakok minden templom és rangos középület maradandó művészi értékeit képezik. Az igényesebb lakásokban ablakokban,ajtóbetétekben vagy más helyeken alkalmazva más módon nem pótolható fényt és hangulatot varázsol a belső térbe. A hazai modern díszüveges ipar megújításában és magas művészi rangra emelésében e század elején Róth Miksa, Kopp Ferenc, Palka József, Zsellér Imre és még néhány más mester munkássága kiemelkedő jelentőségű. Az Ólomüveg tervező és készítő műhelyt 1912-ben Kopp Ferenc üvegfestő iparművész alapította. Nemzedékek tapasztalatait és hagyományait alkalmazzuk. Manufaktúránk archívuma őrzi hazánk és a szomszédos országok számos temploma és középülete díszüvegezésének eredeti terveit.
poszter72
6monthsago
Köszönjük a hozzászólást.
DECO-FOAM