Látványtervből valóság… Beszélgetés Timár Ildikóval
Mai riportunkban Timár Ildikó lakberendezővel beszélgetünk, aki nagyon fontos dolognak tartja egy lakás otthonná varázsolását, hiszen egy meghitt, testreszabott környezetben tud az ember az lenni, aki valójában. Itt tudja elengedni magát, itt tudja kipihenni fáradalmait.
Sok minden a kezdeteknél dől el, így van ez a pályaválasztással is. Mi vagy ki volt az, mely a lakberendezés és belsőépítészet felé terelte a figyelmét?
Nem állítom, hogy gyermekkorom óta, de fiatal korom óta vonz ez a szakma. Először gyerekeket szültem ( ezalatt tologattam otthon a bútorokat), majd amikor mind iskolába ment, elmentem megtanulni ezt a szakmát. Kiváló tanáraim voltak. Azóta is folyamatosan képzem magam. Most például a lakberendező Mesterképzésre járok.
Mióta foglalkozik lakberendezéssel?
4,5 éve
Ma már ismert lakberendezőként, hogy emlékszik, mennyire volt nehéz a kezdet, illetve, hogy látja a szakmát napjainkban?
A kezdet is nagyon nehéz volt, de szerintem a talpon maradás sem sokkal kevésbé. Az embereknek egyre kevesebb a pénze, a lakberendező képzések pedig ontják a lakberendezőket. Túl sokan vagyunk, és sokan nagyon silány képzéssel indulnak neki a pályának, de ezt nem tudják az Ügyfelek, csak 1-1 balul elsült munka után.
Melyik korosztály az általában, akik igénybe veszik egy lakberendező segítségét, munkáját?
A 30 és 50 év közöttiek leginkább.
Hogy látja, az évek folyamán mennyire lett elterjedt, illetve elismert a lakberendező és belsőépítész szakma?
Ma már sokkal többen keresnek lakberendezőt, mint néhány évvel ezelőtt. Ez gondolom azért is van, mert inkább biztosra akarnak menni, nem biztos, hogy hamarosan lesz megint annyi pénzük, hogy újra bútorozzák, festessék, burkolják a lakást.
Egyébként a kislakásokban élők között növekedett inkább a lakberendező alkalmazása. 35 nm lakást is terveztem már.
Volt-e és van-e itthon megfelelő szakmai képzés Ön szerint?
Van, de sajnos nem csak az van. Jónevű, jóhírű képzés kevesebb van, mint ilyen – olyan silány képzés. A jó képzés legalább 2 éves, de vannak olyan iskolák, akik 9 hónap után nyilvánítják végzettnek hallgatóikat.
Pedig a 2 év után is maradnak olyan foltok, amik csak a gyakorlat közben alakulnak tudássá.
Munkája során nagyon sok embert megismer, betekintést nyer otthonukba,egyfajta bizalmi kapcsolat alakul ki ügyfél és megbízott között. Pályája során előfordult-e, hogy a munkakapcsolatból további ismeretség, esetleg barátság alakult ki?
„Összejárós” barátság talán nem, de sok emberrel kifejezetten jó kapcsolatom alakult ki.
Kik a legfőbb ügyfelei,milyen munkákat vállal elsősorban?A lakberendezéshez szükséges tárgyak, termékek és kiegészítők beszerzésére bizonyára kialakult kapcsolatai vannak. Mi alapján és honnan választ ki “beszállítói” kapcsolatot?
Leginkább magánlakások tervezésére kapok felkérést, de terveztem már irodát is. És szívesen terveznék panziót, éttermet is.
A beszállítói kapcsolatoknál nagyon fontos, hogyan tárgyalnak Velünk ( Velem és az Ügyfelemmel), mennyire tartják a határidőket,mennyire rugalmasak bizonyos kérdésekben.
A kisebb üzleteket, vállalkozásokat,vagy a nagyobb lakberendezési áruházakat részesíti előnyben?
Jobban szeretem a kisebb üzleteket, de természetesen nem hagyhatom figyelmen kívül az Ügyfél kívánságát sem. Ha Ő inkább nagyáruházba menne, nem mindig sikerül lebeszélnem.
Esetleg megemlítene egyet partnerei közül, vagy ajánlana olyan kivitelezőt, gyártót, szakembert, üzletet akivel szívesen dolgozik és elégedett a munkájával?
Hidegburkolatban, szaniterben szívesen ajánlom a Mediterrán Kerámiát, laminált padlóhoz gyakran választom az IBD Stúdiót. Van egy jól bevált kivitelezőm – Kiss Péter és csapata – akivel, ha én vihetem a kivitelező csapatot, együtt dolgozunk.
Nagyon sokan, nagyon sokszor márkák alapján választunk és döntünk egy-egy termék mellett életünk során. A lakberendezésben beszélhetünk-e egyfajta “márka függőségről”,vannak-e divatos,trendi márkák a területen?
Vannak olyan márkák, üzletek természetesen a lakberendezésben is, ahol leginkább a márkanevet fizetjük meg. És persze ezen a területen is vannak olyanok, akik hajlandóak is ezt megfizetni.
A divat az otthonunkba is beköltözik,de talán az is igaz, hogy egy otthon akár egy életre is szólhat…Mennyire nehéz feladat a trendiséget az időtállósággal összeegyeztetni?
Ez Ügyféltől is függ, de véleményem szerint ez nem lehetetlen feladat.
Mi volt eddigi pályája során a legnagyobb kihívás, illetve melyik munkájára a legbüszkébb?
Legnagyobb kihívás egy nagy iroda volt, megküzdöttem vele J. Büszke azokra a munkákra tudok lenni, ahol megvalósították teljesen az együtt megálmodott terveket. Nem mindenhol történik így.
Egy épület, ház, iroda, vagy lakás esetén melyik helyiség kialakítását szereti a legjobban?
Mindegyik részt szeretem, de talán legjobban a hálószobát és a nappalit.
Nagyon sokfajta hideg- és melegburkolat létezik. Melyik a kedvence, mit alkalmaz előszeretettel?
Legeslegjobban a faburkolatot szeretem, ezen belül is a svédpadlót. Szívem szerint bármelyik helyiségben azt használnám. Na jó, a fürdőben nem. De a konyhába bátran leteszem, megfelelő felületkezeléssel.
Cégünk a DECO-FOAM egyik fő profilja a kültéri és beltéri stukkók gyártása. Milyen épületdíszítő és belső stukkó díszítést használt, vagy esetleg alkalmazna?
A rejtett világításos léceket szoktam leggyakrabban használni, néha bordűr léceket.
Szeretem, de még nem alkalmaztam a lábazati léceket.
A tapéták, poszterek és festett falak mellett megjelent egy új falburkolat megoldás a 3D falpanelek, melyeket cégünk szintén forgalmaz. Mi a véleménye ezekről a burkolatokról?
Nagyon kedvelem a 3D falpaneleket, nem feltétlenül kell belőlük sok,de mégis igen látványos eredményt tudunk elérni velük. A BNV kiállításon volt felhasználva 3D falpanel és nagyon nagy érdeklődést mutattak irányában az emberek.
Sok Ügyfelemnek javasoltam már. Még konkrét megvalósulásig nem jutottunk, el, de remélem hamarosan tudok a weboldalamra ilyen munkát is feltenni.
Hogyan jellemezné néhány mondatban munkáit, melyek az Ön stílusjegyei? Az interneten ma már “kötelező” megjelenni! Mennyiben segíti,vagy esetleg befolyásolja munkáját a net?
Én nem törekszem arra, hogy stílusjegyeim legyenek,inkább szeretnék színes lenni, sokfélét csinálni. Nem feltétlen tartom jónak, ha felismerhető egyből, hogy kinek a munkája egy lakás. Inkább egyedi legyen és az Ügyfélre szabott.
Az interneten való megjelenés segíti a Rám találást,ha elég elöl van a weboldalam. Az Ügyfelek tájékozódhatnak arról is, hogy kedvükre valók azok a munkák, amelyeket a weboldalamon talál.
Most még úgy gondolom, jó ez nekem, de lehet, hogy később változik a véleményem.
Lakótereink otthonossá, meghitté, családiassá való kialakítása mellett nagyon sokunknak fontos a design, a funkcionalitás, a korszerű és környezetbarát anyagok, termékek használata. Mi erről az Ön tapasztalata, véleménye?
Kétféle réteg van, az egyiknek fontosak az Ön által említett dolgok, a másik inkább azt szeretné, ha minél több terméket kapna pénzéért. És ez a kettő azért ritkán jár karöltve. A designdarabok, a környezetbarát termékek szinte mindig drágák.
Weboldalán olvashattuk, hogy kolléganőjével Néder Melindával a Térformáló Stúdió tagjaként dolgozik. Mit lehet tudni erről a Stúdióról?
Már nem dolgozom Melindával, csak még nem vettem le a weboldalamról, mert vannak fent olyan munkák, amik a közös munkánk terméke.
Honlapján nagyon sok 3D látványtervet is láthatunk. Mióta készít számítógépes terveket
és mennyiben segítette a munkáját a technika?
Körülbelül 2 éve készítek számítógépes látványterveket, és úgy látom, igen nagy igény van rá. Nagyon sok olyan Ügyfelem van, aki egyenlőre nem tudja még –anyagi okok miatt- megvalósítani lakása átalakítását, így tervezést nem kér, csak azt, hogy rajzoljam meg lakását, milyen lenne,ha…
Olyan is van, aki a tervezést nem tudja kifizetni, és úgy gondolja, hogy a látványtervek (és benne az ötletek) segítségével meg tudja valósítani Önmaga a lakásfelújítást.
Dolgozni sokkal gyorsabban tudok számítógéppel, mint régebben a kézi rajzolással, bár annak is megvan a varázsa.
Divatok jönnek és mennek…Milyen stílusokat kedvelnek manapság az emberek?
Még mindig a legnagyobb divat a modern stílus. Nem a nagyon minimál, hanem a modern, ami ugyan szintén szögletes és letisztult, de nem annyira hidegen egyszerű. Kedvelik az emberek a romantikus stílust is, és az örök divat – bár mostanában leáldozóban van szerintem -, a mediterrán.
Nagyon sok ügyfele otthonának kialakításában vett már részt. Mit lehet viszont tudni az Ön otthonáról? Milyen környezetben,milyen miliőben érzi magát otthonosan egy lakberendező?
Az én legkedvencebb bútoraim az egzotikus indonéz bútorok pl. rózsafából.
A lakásomban van jó néhány ilyen darab, de még nem mindegyik cserélődött le. Szeretem a biedermeier bútorokat és az art decot. Szeretem a perzsaszőnyeget is hozzájuk párosítani.
Milyen a kapcsolata a tárgyakkal? Van kedvenc lakberendezési tárgya?
Nem tudnék egyvalamire rábökni, hogy ez a kedvencem.
Közeleg a Karácsony! Hamarosan mindenki otthonában karácsonyfa díszeleg. Ebből az apropóból kérdezném:Milyen lesz az Ön karácsonyfája?
Sok gyerekem lévén, Nálunk mindig nagy a karácsonyfa. Leginkább régi díszeket használunk,amelyek még a mi gyerekkorunkra emlékeztetnek, a szüleinktől hoztuk őket. Van jó néhány, amit a gyerekeink készítettek, és mindig felfrissítjük 1-2 új darabbal is a készletet.















