Szeretek dekorálni. A dekorálásban igazán kiélhetem magam, teljesen egyszerű dolgokat tudok a saját igényeim szerint formálni. A dekorálás próbára teszi a kreativitásomat, segít megnyugodni, segít kikapcsolódni.
Amíg arra gondolok, milyen elemeket használjak a dekoráció elkészítésekor, addig sem máson jár az agyam, így megnyugszom és ki tudok kapcsolni.
Mindenkinek kell a kikapcsolódás. Amíg valaki puzzleban, rajzolásban, vagy valami sportban találja meg a kikapcsolódást, én a dekorációk között nyugszom meg.
Mostanában nem csak a szobák, hanem a ruhák dekorációja is foglalkoztat. Varrásban még nem vagyok olyan ügyes, de igyekszem. Szeretem az egyedi ruhadarabokat, szeretem, ha nem jön szembe velem valaki, akin ugyanolyan ruha van, mint rajtam.
Mostanában nehezen találok az ízlésemnek megfelelő darabokat, a boltok kínálata egészen egyszerű, mintha minden olyan darabot felsorakoztatnának, amit én nem szeretek.
Egy újabb sikertelen bevásárlókörút után úgy döntöttem, hogy itt az ideje tenni valamit. Ekkor kezdtem el komolyabban a ruháim átszabásával és díszítésével foglalkozni. Rengeteg tipp és trükk van az interneten, amiknek a kombinálásával egészen új stílusú ruhadarabok készíthetők.
A rengeteg lehetőségnek tényleg csak a képzelet szab határt. A képzeletem pedig elég erős, így nem okoz gondot meglátni a fantáziát a régi ruháimban, vagy a boltok egysíkú kínálatában.
Sajnos nem mindig akad időm a ruhatáram teljes átszabására. Szerencsére, ha egyedi pólókat szeretnék, nem ez az egyetlen megoldás. Nemrég ráakadtam a https://lolmarkt.hu oldalra, ahol rengeteg vicces, egészen egyedi mintával kapható póló.
Olyan, főként feliratokkal díszített pólókat gyártanak, amikre öröm ránézni. A legtöbbjük elég vicces, így például ajándéknak tökéletes. Én rendszeresen nagyobb méretű pólót rendelek, mint amekkorára szükségem van és mikor megérkezik, kicsit átszabom, ezzel pedig egy miniruhát kapok belőle.
Az előre legyártott szlogenes pólók nagyon jó ajándékok, így karácsony előtt kifejezetten jól jött, hogy rátaláltam erre a boltra.
Nem csak általuk készített pólókat árulnak. Egyéni megkeresések esetén ugyanis elkészítenek bármilyen mintával és felirattal díszített pólót.
Amióta rájöttem, hogyan kell használni a photoshopot, egyre több mintát tervezek, amiket ezekre a pólókra rá lehet rakatni, illetve az interneten rengeteg minta van, amiket le lehet tölteni, azokat is fel lehet használni az egyedi pólónyomtatás során.
Azért szeretem ezt a boltot, mert a https://lolmarkt.hu termékei nagyon jó minőségűek. A pólóik nem túl műszálasok, kényelmes viseletet nyújtanak. A méretezésüket is szeretem, mert van olyan pólójuk, amit rendesen pólónak tudok hordani, a nagyobb méretek pedig pont megfelelőek a számomra miniruhának.
Azzal, hogy megtaláltam a https://lolmarkt.hu -t, nem csak hogy rengeteg remek ajándékötletre tettem szert, de a ruhatáramat is sokkal izgalmasabbá tettem.
Sok pólónyomó működik, mindegyik különböző technológiával. A technológia, a felhasznált alapanyagok pedig meghatározzák, hogy mennyire tartós egy minta vagy egy felirat. Eddig ez a legtartósabb, amit találtam. A minták minősége remek, jónéhány mosást követően sem koptak el, és a póló sem engedi a színét.
Azt is szeretem még a https://lolmarkt.hu -ban, hogy nem csak házhozszállítással lehet kérni a termékeiket, hanem át is lehet venni a boltjaikban. Ennek nagyon örültem, mert a futár rendszeresen akkor jött, mikor én már nem voltam itthon, így viszont a nyitvatartási időben bármikor bemehetek az elkészült ruhadarabokért.
Pontosan és nagyon precízen dolgoznak, minden megrendelésemkor azt kaptam, amit szerettem volna, legyen szó általuk előre legyártott designről, vagy valami saját tervezésű designről.
Nem kell ahhoz levelezgetni és telefonhívásokat intézni, hogy az egyik mintámat hordhassam magamon. Akár a helyszínen is elkészítik nekem a pólót, az árak pedig elég kedvezően alakulnak. Persze, ez attól függ, hogy mekkora mintát szeretnék a pólóra.
Ilyenkor még a boltban mindent meg tudunk beszélni, így biztosan nincsenek félreértések a póló elkészítését illetően.
Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a lolmarkt hű vásárlója legyek, de nekem mégis akkor lopták be magukat teljesen a szívembe, amikor egy nagytételes rendelést bonyolítottam le náluk.
Az egyik unokatestvéremnek szalagavatója volt, és az osztálytánchoz szerettek volna pólót rendelni.
Szalagavatón már gondolom mindenki volt. Bevett szokás, hogy az igazán látványos keringő előtt egy közös osztálytánccal és persze sok más egyéb színes műsorral szórakoztatják a vendégeket az iskolák tanulói.
A végzős osztály vagy osztályok eltáncolják az osztálytáncukat, aztán jöhet a keringő. A keringőre általában mindenki hófehér menyasszonyi ruhát vesz, amiben táncolhatnak a hölgyek, a fiúk pedig frakkban kísérik őket. Ez a ruha tehát adott.
Az osztálytánc az, ami sokkal kötetlenebb és az osztály kreativitására van bízva. Míg a keringő egy eléggé kötött táncforma, addig az osztálytáncnak csak a képzelet szab határt.
Az unokatestvérem osztálya ki is találta a koreográfiát. A legtöbb osztály ilyenkor valami klasszikus táncot tanul be vagy több táncból tesz össze egy egészet. Az ő osztályuk viszont sokkal inkább rámant a látványra. A táncuk két részből állt, az első részben UV fényben táncoltak. Teljesen fekete ruhában fehér cipőben és kesztyűben táncoltak, így csak azoknak a mozgása látszott, ami nagyon érdekessé tette a táncot, majd a második felében a fekete pulóvert lekapva magukról az osztályuk által tervezett logóval díszített pólóban táncoltak.
A logót megtervezték, el is küldték egy cégnek, akik megígérték, hogy meg lesznek az egész osztály számára a pólókkal, de nem tudták a határidőig teljesíteni a megrendelést.
Persze teljesen kétségbe voltak esve, és a lolmarkt mentette meg a helyzetet. Náluk sikerült lefixálni a dolgot, és ők voltak azok, akik a szalagavató előtti pár napban valamikor megcsinálták a rendelést, amit hamar át is lehetett venni az egyik üzletükben.
Megmentették az unokatestvérem szalagavatóját.
Nem okozott nekik gondot a majdnem 30 db póló rövid határidőre történő legyártása, és mindegyik pontosan olyan lett, mint amilyennek elképzelték.
Ez rátesz még egy lapáttal a https://lolmarkt.hu iránt érzett szimpátiámra.
Amikor csak pólót kell nyomtatnom, vagy pólónyomtatásról van szó, mindig eszembe jut, mennyire jó munkát végeztek, és mennyire hálásak lehetünk nekik, amiért időre elkészítették a cserbenhagyott osztálynak a megrendelt pólókat.
A minőség és az ilyen mértékű segítőkészség és vásárlók iránti elköteleződés az, ami szerintem igazán jó céggé tesz egy céget.
Itt bármi kérdésem van, segítenek, ha kell, akkor 15x rendezik el a mintát a pólón, amikor kérem, egészen addig, amíg az tökéletesen meg nem felel az elképzeléseimnek.
A pontos, gyors és megbízható vevőkiszolgálás és a verhetetlen minőség miatt nem hiszem, hogy valaha másik pólónyomtató céghez fordulnék.
Szeretem a termékeiket, élvezettel hordom őket, és minden alkalommal lelkesen megyek az üzletbe, hogy pólóra tegyék az új mintáimat. A mintáimat sokszor meg is dicsérik az eladók, ami mindig nagyon feldob. Nekem ez a kedvenc pólós helyem.