Dekoratív lehet a székhelyünk is, ha ennél a cégnél alapítjuk

Kollégista koromban nem volt túl sok pénzem. Úgyhogy mindent a minimumon próbáltam tartani. Ebbe beletartozott a környezetem is. Tehát a szobámba nem jöhetett semmi, ami felesleges volt, hiszen a dekorációs tárgyakra kidobott pénzt, hasznosabb dolgokra is költhettem volna. A szobám ezért semmit nem fejezett ki rólam. Amikor belépett az ember, csak használati tárgyakat látott és semmi mást. Úgy gondoltam, hogy nem érdemes a külsőségekre adni.

Később azonban rájöttem, hogy ez egy hatalmas öngól volt. A későbbi barátnőim szobái mindig élettel voltak tele. Amikor a szobájuk falára néztem, mindig azt érezhettem, hogy az egész helység fel van töltve a személyiségükkel. Ezért nemsokára én is elkezdtem követni a példáikat és észrevettem, hogy sokkal jobb lett a közérzetem. Mikor hazatértem, nem egy csupasz, unalmas helység fogadott, hanem emlékeztetők arról, hogy minden nehézség és munka ellenére ki is vagyok valójában.

Ez egy csodálatos érzés tud lenni és szerettem volna követni ezt a mentalitást akkor is, mikor székhelyet akartam bejegyeztetni a cégemnek. Mivel korábban nem csináltam még ilyet, ezért nem tudtam, hogy hol lehetne ezt gyorsan és biztonságosan elintézni. Aztán egyik nap váratlanul, mikor az internetet böngésztem, szembejött velem egy „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” felirat. Rákattintottam és a Székhelyszolgáltatás24 oldalára kerültem.

Elsőként nagyon biztató volt az oldal, mivel szép hátterekkel és kialakítással rendelkezett. A külsőségeknek azonban nem mindig lehet hinni, úgyhogy átküldtem az egyik barátomnak a „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” feliratot, ellátva az oldal linkjével. Mikor fellépett a Székhelyszolgáltatás24 kezdőlapjára, biztosított afelől, hogy ez egy megbízható cég, amiről már többször hallott.

Új meggyőződéssel folytattam a kutakodást, hogy pontosan milyen szolgáltatást is nyújtanak a pénzemért cserébe. A legfontosabb az volt számomra, hogy a székhely, amit biztosítanak, könnyen megközelíthető legyen. Mint azt a „Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel” feliratból is gondolhatjátok, ebben nem kellett csalódnom.

Újlengyel is hívogatóan hatott, mert az oldal tájékoztatója miatt megtudhattam, hogy micsoda adókedvezményeket lehet igénybe venni, ha úgy döntök, hogy ide telepítem a székhelyemet. Nekem azonban az volt a legfontosabb, hogy közel legyen hozzám a székhely. Ezért a budapesti opciók közül választottam. Nem volt egy könnyű döntés, mert mindkettő kiváló helyen található. Az egyik Budán, a másik Pesten. A fővárosban töltött éveim során pedig megtanultam, hogy mindenkinek megvan a preferenciája a két városrésszel kapcsolatban.

Én inkább Budára szerettem volna telepíteni a székhelyemet, úgyhogy ez lett a végső döntésem. A székhely így a Duna partján helyezkedik el, aminél szebb látványt elképzelni is nehéz. Miután ezzel be is fejeztem a tervezést, itt volt az ideje, hogy felhívjam őket és megbeszéljük a részleteket. Nem szeretek annyira telefonon beszélni, mert általában az ilyen cégeknél sokat kell várni, mire felveszik. A Székhelyszolgáltatás24-nél azonban ezzel nem volt gond. Alig kellett várnom valamennyit, mire felvette egy kedves ügyintéző a telefont.

Nem számít, hogy mennyi tapasztalatunk van a székhely alapításának folyamatában, a Székhelyszolgáltatás24 ügyintézői nagyon érthető nyelven magyarázzák el számunkra a legfontosabb tudnivalókat. Bármit kérdezhetünk tőlük, így pedig megelőzhetjük az esetleges félreértéseket. Az ügyintéző elmagyarázta, hogy milyen lépéseket kell megtennünk elsőként. Majd pedig azt, hogy körülbelül mikorra leszünk készen az egésszel. Örültem ennek a bánásmódnak és nemsokára már sikerült is lepapíroznunk az új székhelyet.