Azt szeretem a legjobban a világon, hogy kiélhessem a kreativitásomat. Amiben csak lehet! Persze, mint dekoratőr, van is terem erre bőven. De néha még én is fennakadok. Nemrég például hetekig nem tudtam semmi épkézláb ötletet kitalálni, hogy mit vásároljak a sógoromnak ajándékba, a születésnapjára. Mivel külföldön él, és én csak három éve ismerem a férjemet, ezért nem volt még túl sok lehetőségem közelebbről megismerni az öccsét (aki ráadásul csak féltestvére). Főleg, hogy mindketten csendes, befele forduló emberek. Szóval igen nagy gondban voltam.
Aztán, épp egy ügyfelemnél voltam otthon, akinek segítettem néhány fölösleges cuccot kivinni a garázsába, és ekkor szállt meg az ihlet. Megláttam néhány motoros ruhát és rájöttem, hogy ez lesz a tökéletes ajándék a sógorom számára, hiszen azon kevés információm között, amim van róla, az egyik legfontosabb az, hogy imád motorozni. És voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy nem kellett aggódnom a méretek miatt sem, mivel pontosan olyan és akkora testfelépítése volt, mint a férjemnek. Ezt az esküvőnkön figyeltem meg, (ekkor találkoztam vele először), amikor nem értettem, hogy a férjem miért cserélte le az öltönyét. De aztán megfordult és rájöttem, hogy ő nem is ő az.
Na de hol kapok én minőségi motoros ruhát? Nem volt túl nagy tapasztalatom a dologban, sem nekem, sem a férjemnek, de ráadásul vele meg sem szerettem volna osztani az ötletemet, mert szerettem volna, ha meglepetés lesz, hogy én is készültem ajándékkal.
Utolsó elkeseredésemben végül is ahhoz az ügyfelemhez fordultam, akinél a motoros cuccokat láttam, mielőtt újból rendeztük a lakását. Amikor elmeséltem neki a dolgot, bevallotta, hogy ő sem ért túlzottan a témához, mivel a volt férje cuccai voltak azok, amiket láttam, de mégiscsak volt egy életmentő ötlete. Azt mondta, ha már úgyis külföldön él a sógorom, akkor ajándékozzak neki magyar motoros ruhát. Imádtam ezt az ötletet, ennél jobban szerintem ki sem lehetett volna találni.
Szóval beírtam a keresőbe, hogy magyar motoros ruha, és rátaláltam a Sixgear márkára. Mint kiderült, ezt a hazai márkát használják a Magyar Mentőmotor Alapítvány dolgozói is. Nézelődtem az oldalukon, a termékek között, de rájöttem, hogy a választáshoz nekem mindenképp segítségre lesz szükségem, ezért kinéztem a budapesti üzletüknek a címét, és a férjem méreteivel egy cetlin elindultam hozzájuk.
A Shox Motoros Áruházban lehetett megvásárolni a Sixgear márka termékeit. Az üzletben az eladók nagyon kedvesek voltak, rögtön ketten is a segítségemre siettek és csak akkor hagyott magunkra az egyik dolgozó, amikor másnak is segítségre volt szüksége.
Sajnos olyan alap kérdésekre nem tudtam a választ, mint például, hogy hideg, vagy esős időben motorozik-e az illető, valamint, hogy szokott-e túrákra és hosszabb kirándulásokra járni. Ezek segítettek volna a választásban, de végül is, olyan kabátot választottunk ki, amelyiknek kivehető thermobélése van és szellőztető cipzárnyílások is vannak rajta, szóval nagy melegben és hűvösebb időben is megfelelő viselet. Emellé vásároltam még egy nadrágot is, amelyet össze lehet kötni cipzár segítségével a kabáttal.
Cipőt nem mertem vásárolni, pedig nagyon jól nézett ki a Sixgear Venture motoros csizma. De hát arra nem volt semmiféle garanciám, hogy ugyanakkora lába van sógoromnak, mint a férjemnek (és mint később kiderült, valóban nem egyforma a cipőméretük). Végül pedig vásároltam egy Sixgear Blackpool esőruhát is, ami 100%-osan vízálló és vég az esőtől.
Nagyon örültem az ajándékomnak és bíztam benne, hogy a sógoromnak is tetszeni fog a választásom. És hatalmas örömömre, valóban tetszett neki. Nagyon meglepődött, de szinte azonnal kiült az arcára, hogy tetszik az ajándékom és, hogy örül neki. Úgyhogy az este folyamán, amikor átadtam, még nagyon sokszor szóba került a Sixgear magyar márka, valamint az ajándékai, amiket alig várt, hogy kipróbáljon.