Marad pénz dekor tárgyakra, egy pelenka diszkont segítségével

Mindenkinek van egy álomháza. Ahogy felnövünk azonban, egyre több kompromisszumot kell kötnünk ennek kialakításában. Sokan pedig el is felejtik annak a fontosságát, hogy miként van berendezve a lakásuk. Emlékszem, mikor kollégista voltam még és átmentem a haverjaimhoz, mennyire siralmas lakásokat láttam. Nem volt szárítójuk, nem rendelkeztek elég edénnyel. Nem is értettem, hogy miként lehet így élni. A legrosszabb azonban az volt, hogy semmi kis dekor tárgy nem jelezte azt, hogy itt emberek élnek.

Én szerettem volna változtatni ezen és igazából megköszönhetem nekik, hogy mutattak egy ilyen szélsőséges ellenpéldát. Az első dolgom az volt, mikor beköltöztem valahova, hogy lementem a közeli papírboltba és kinyomtattam egy csomó posztert. Ezeket fellógatva már rögtön sokkal otthonosabban éreztem magam. Ezután pedig jöhettek a kis szobrok és a különböző dísztárgyak.

Hosszú évek teltek el azonban azóta, hogy utoljára egyedül éltem. Most már van egy feleségem és egy kisbabám. Az utóbbira sok pénzt kell költeni és nem marad túl sok arra, hogy dekorációs tárgyakat vegyek. Ez azonban egy pár héttel ezelőtt megváltozott, mikor egy Lordshop nevű pelenka diszkont „megmentett” minket a nagyobb költekezésektől. Nem ismertem túl sok webshopot és ezt is csak úgy találtam meg, hogy egy csendes délutánon beírtam a keresőbe, hogy pelenka diszkont.

Az elsők között adta ki a Lordshopot, úgyhogy biztos voltam benne, hogy sokan látogatják. Rákkattintva egy nagyon igényesen kialakított felület fogadott. Tetszett a világoskék szín, ami átfogta az egész oldalt. Nem voltak idegesítő reklámok, vagy felugró promóciós hirdetések, amiktől nem tudnék navigálni az oldalon. Minden arra volt optimalizálva, hogy a lehető leggyorsabban el tudjam végezni a vásárlásomat. Akinek már volt gyereke, az átérezheti, hogy micsoda nagy dolgot jelent az idő, tehát nagyon jó, hogy a pelenka diszkont, ahol vásárolni fogunk, is tisztában van ezzel.

Nagyon tetszett az ömlesztett terméklista, ami elsőként fogadott. Itt tájékozódhattam arról, hogy milyen termékeket adnak jelenleg akciósan. Örültem, mivel így mindig tudhatom, hogy mivel spórolhatok. Ráadásul mivel babatermékekről beszélünk, ezért nem érdemes kis csomagban vennünk őket. Így pedig, ha százalékokban számolunk, még több pénzt tudunk megtakarítani hosszútávon.

Én azonban elsősorban egy pelenka diszkontot keretem, úgyhogy itt volt az ideje, hogy rátérjek erre a részlegre. Kis szűrők segítségével tudjuk leszűkíteni a keresésünket úgy, hogy csak a pelenkákat lássuk. Ez több szempontból is hasznos. Az egyik, hogy így össze tudjuk hasonlítani az áraikat, illetve láthatjuk, ha éppen valamelyik akciós. Lehet, hogy találunk egy márkásabb pelenkát, amin éppen nagy leárazás van.

Ha belegondoltok, sokkal jobb egy ilyen könnyedén átlátható listából válogatni, mint mondjuk elmenni a boltba. A szupermarketben egyáltalán nem biztos, hogy a Lordshopon felsorolt összes márka megtalálható lesz. Ha pedig már kifogyott az olcsóbb pelenka, akkor muszáj volt mindig a drágábbat megvennem. A Lordshopon azonban ettől soha nem kell tartani. A vásárlás is sokkal könnyebben megy a virtuális kosarunkkal, nem fogunk beleütközni más vásárlókba és nem is kell nehéz súlyokat tologatnunk. Ide könnyedén bedobálhatunk mindent, amit később meg akarunk vásárolni.

Ha készen vagyunk, akkor jöhet a fizetés rendkívül gyors procedúrája. Itt lehetőségünk van még egyszer átnézni, hogy biztosan a megfelelő termékeket helyeztük-e a kosarunkba. Ezután megadjuk a szállítási adatainkat, illetve a fizetési módunkat és már készen is vagyunk az egész vásárlás folyamatával.