A férjemmel nagyon szép a kapcsolatunk, majdnem mindenben egyet értünk és szépen tudunk együtt élni, ami a mai világban ritka.
A legfontosabb, hogy tiszteletben tartjuk egymást, és nem megyünk bele egymással olyan vitákba, aminek nincsen értelme. Például, mivel az én hobbym a lakberendezés, nagyon sok bútort és kiegészítőt vásárolok, sokat is beszélek a designról, hogy mi mihez passzol, sőt, az öltözködését is én szabályozom, mert a szemem nem viseli el, ha nem tökéletesen van minden alkalomra felöltözve.
Én ilyen vagyok, ő ezt nagyon jól tudta, mikor összesodort minket a szél, és ezzel a kis „hibámmal” együtt megtanult elfogadni, sőt néha azt érzem, még kifejezetten szereti is, hogy ilyen kis dilis vagyok.
Ugyan akkor én is megértem, és figyelemmel kisérem az ő érdeklődési köreit. Pedig pont olyan dolgokat szeret, amik tőlem a legtávolabb állnak.
Az egyik ilyen mániája az autó buherálás, ami bár tőlem rettenetesen távol áll, mégis, mivel ő szereti, odafigyelek, mikor mesél róla.
Elég megrögzött és mániákus tud lenni, ha arról van szó, néha kicsit, meg mondom őszintén, az idegeimre is megy.
A múltkor például katasztrofális olajválság volt nálunk. Ez azt jelenti, csak hogy ti is értsétek, hogy eljött a szokásos olajcsere ideje az autóinknál.
Ez normál esetben úgy működik, hogy az ember elviszi egy szervizbe az autóját, megmondja, hogy olajcserét szeretne, majd legrosszabb esetben 2 nap múlva elhozza.
Na, nálunk természetesen ez nem ilyen egyszerű. Egy rész senki más nem nyúlhat az autóhoz, csak ő. Másrészt, 2 hétig olvasgatja a fórumokat, hogy kibogarássza, melyik olaj lenne a legjobb választás.
Végül, ha jól emlékszem, a Castrol mellett döntött, mert arról mindenki azt mondta, hogy szuper, és talált valami boltot, amit mindenki ajánlott, mert nagyon korrektek és jó áron adják az olajat.
Már alig várom, hogy megtörténjen az olajcsere, ugyan is amíg nem csinálta meg, nem engedi, hogy használjam az autómat.
Mert mint mondtam, kicsit furcsa a lelkem, de mivel én is az vagyok, jól kiegészítjük egymást, és szépen tudjuk tolerálni egymás kattanásait.
Aki kívülről látja, sokszor nem is hiszi el, hogy mi folyik köztünk, pedig nekünk a világ legtermészetesebb dolga, ahogyan együtt működünk.
Nem kívánok mást, csak minden embernek ilyen szép csapatmunkát, és biztonságérzetet.