Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik olyan szintű kézügyességgel rendelkeznek, hogy minden kis kreatív munkát maguknak képesek elvégezni, és nem kell ezekért komolyabb összegeket fizetniük. Párszor én is kísérleteztem ruhák varrásával, kötésével, vagy éppen hímzésével, de valahogy sosem volt az igazi. Mindig egy kis görcsösség tükröződött a munkámon. Például imádok színezni is, és a mandalákkal pedig nagyon szépen fel lehet dobni a legunalmasabb területeket is, de még azokon is úgy érzem, hogy hát ha kicsit türelmesebb lennék, könnyebben menne az önfeledt alkotás. De hát ilyen természetem van, vagy megtanulok ezzel együtt élni, vagy elnyomom és akkor soha sem lehetek igazán boldog.
Visszatérve az ezermesterekre. Az egyik legjobb barátnőm erre a remek példa. Ő imádja dekorálni a lakásukat minden egyes ünnepnek/évszaknak megfelelően, nem ritkán a saját keze által elkészítet dísztárgyak segítségével. Ezen felül magának csinálja a szebbnél szebb műkörmöket, melyeket a legbonyolultabb technikájú apró festésekkel dekorál. Sőt, ha van ideje, akkor a baráti társaság hölgy tagjainak is kedveskedik ezzel. Még tini korában beszerzett egy varrógépet is, amivel nem csak a ruháit, de a lakástextileket is könnyedén átalakíthatja vagy méretre igazíthatja. Igazi kis kincs egy ilyen lány a háznál.
Ha egy lánynál ilyen szinten hasznos dolog a kreativitás, akkor képzeljétek el, mire képes egy hasonló tulajdonságokkal felruházott férfi. Szerencsére ilyenből is van az ismerőseim közt. Az addig rendben van, hogy édesapám és a barátai építették fel a családi házat, és minden egyes kis részletét ők rakták helyre, pedig hozzáértő szakember egy sincs a brigádban, csak egyszerű, ám de nagyszerű vidéki emberek, akiknek még minden ilyen praktikát és hasznos tudnivalót megtanított az előző generáció, azaz a mi nagyszüleink.
Van azonban egy olyan, alig harminc éves ismerősöm, aki a feleségével egy távoli tanyára költözött, ahol kezdetben még víz és áram sem volt. Mindent a saját két kezével alakított a házon és a ház körül. De ő nem csak a praktikus dolgokra ment rá, hanem a díszítésre és a környezetre is legalább akkora hangsúlyt fektetett. Nem is csoda, hisz alapvetően egy művész srácról van szó, aki színházaknak és buliknak fest, épít, készít különböző, olykor pszichedelikus díszleteket, dekorációkat, a legkülönfélébb anyagokból és technikákkal. A házukat is ehhez mérten alakították ki, egészen olyan, mint ha az ember meseországba csöppenne. Például saját kézzel faragott ablakkeretei vannak a háznak, amik az egyszerű ember fantáziáját korlátoznák ara hogy praktikátlan, mert a bonyolult vonalvezetése miatt nem képes megfelelően szigetelni, de mivel az ablakszigetelést is ő maga oldotta meg, ezért egy külön, sajátos szigetelési technikával sikerült optimalizálnia a belső állandó hőmérséklet stabilitását.
Közben született két kisgyerekük is, akiknek pedig egy saját tündérországot varázsolt az udvarra játszótér gyanánt. Akárki, akármit mondhat, szerintem többet ér egy ilyen kreatívan kialakított, hangulatos, egyszerű, de otthonosan meleg kis családi fészek, mint a legdrágább bútorokkal telepakolt, ocsmány módon túlcsicsázott luxusra hajazni kívánó, de csak kirakat szerűen megjelenő hideg lakás. Remélem, ha egyszer saját házam lesz, nekem is sikerül így kialakítanom, ahogy ők tették.